Miután felszálltunk a repcsire, - ami baromi nagy volt- igyekeztünk mielőbb elaludni. Az első fél órában még nem is zsibbadtam. J Persze a fáradtság nagy úr! Egymásra tekeredve aludtunk, három kispárnával egyensúlyozva. Tízezer km, 10 óra repülés mélyvíznek tekinthető egy menstruáló első repülő számára.

Szenvedtem. Valahol Delhi és Banglades között ki kellett mennem wc-re. Akkor először döbbentem rá teljes mélységében, hogy valóban mennyire kurvára messzire megyek! Akkor ott a repcsi fröccsöntött műanyag wcjében, az India fölött repüléstől nagyon- nagyon picikének éreztem magam. Ijesztő volt, úgyhogy gyorsan „visszafeküdtem” a biztonságos szerelmem ölébe, aludni. (vagy valami hasonlóval próbálkozni, de a lábaim soha, sehogy nem akartak elférni…) 

A 2 órás késést sikerült egész úton megtartani, de sem nem várt delegáció, sem nem volt semmi sürgős dolgunk, mivel igazából csak annyit tudtunk, hogy leszálltunk Bangkokban, így nem az volt a kérdés, hogy mennyi az idő, hanem hogy milyen az idő?! A repterek gondolom a világon mindenütt hasonlóak. Én még csak hármat láttam, ezt is beleértve. Nagy szintetikus hodály, mintha egy űrhajóban sétálnál. Olyan járdák vannak, amikre csak ráállsz és visznek. (Bizonyára nincs még elég mozgáshiányos, dagadt ember ezen a földön!)

Körös- körül cuki kis egyenruhába öltöztetett törpebarbik rajzanak, gyöngyfogaikat villogtatva miközben valami földöntúli nyelven susognak, és kacarásznak. Igazán helyes kis társaság. Egyik sincs magasabb 160-nál, tényleg olyanok, mint a hajas babák. J (a jó nagy hajas babák!) Nem tudom pontosan, hogy egy játékboltban vagyok-e, vagy Guliver a liliputiak között. Enivéj!

Megtaláltuk a csomagjainkat. A Ferihegyen rátekert folpak kissé megszakadozott, de rajta volt, ezek szerint senkit nem érdekelt, mi van benne! Két 20 kilós, meg két 10 kilós bőröndbe kapaszkodva elindultunk egy vélt irányba. Csikónak volt egy gyanúja, hogy merre lehet a taxi állomás, és valóban! Kijutottunk a légkondiból, és bokáig levert a víz! Hosszú farmer, martens bakancs, nesze nekem! Párás, dögmeleg és 20, agglomerációval együtt 25 milló apró sárga emberke várt minket. Volt egy kis bódé, ahol többen tolongtak, és egy egyenruhás kislánnyal (nahát!?) kellett egyeztetni, hogy hová, és mennyi batkáért. Azt hiszitek, gúnyolódok mi? A pénzüket batnak hívják és minden mondat végén, azt mondják, hogy kháá és ez nem vicc!

A kocsi típusára nem emlékszem, de azonnal sokkolt, hogy jobb oldalon van a kormány, - Csik majdnem be is ült vezetni! J A sofőr egy sötét alak volt, egy szót sem beszélt angolul, de még magyarul sem. A kocsijában állott öregasszonyszag volt, amit megturbózott a légkondival, ami pont a képembe tolta a friss bangkoki huzattal együtt. Határozott lovagom hanyag eleganciával azonnal lekapcsolta. Az úti cél a Khao-san road, Csikka azt mondta, tud ott egy olcsó hosztelt. Mivel én meg nem tudtam, gondoltam ráhallgatok! Természetesen nem találtuk meg, amit kerestünk, de ezt a várost elnézve, szerintem a thaiok maguk sem találnak meg semmit, sőt, én biztos vagyok benne, hogy naponta többen is elvesznek itt olyanok, akik soha többé nem lesznek meg! Háromnegyed óra volt a reptértől bejutni a belvárosba. Többszintes autópályák ívelnek keresztbe- kasul, óriási kátyúkkal dekorálva, és a leállósávban SZEMBE közlekedő barom állatok! Teszem hozzá, sofőrünket sem láttam tükröt, vagy indexet használni, de az lesz a legjobb, ha a bangkoki közlekedésnek, egy külön irományt szentelek!

Tudom, hogy a kep kurva nagy, de meg kiserleti stadiumban vagyunk :) es nem is ezt akartuk berakni, csak igy sikerult...

enjoy it!