Aug. 27 volt a napja, hogy elindultam világgá az én kis Csikómmal, aki valójában nem egy ló, hanem a szerelmem. A világgá menést, pedig lesztek szívesek szó szerint érteni! A cél Ázsia, közelebbről Thaiföld.

Az indulást megelőzően annyira izgatott voltam, hogy kb. két hét óta folyamatosan ittam (khmm) nem vizet. Azt sem tudtam, merre állok arccal, - pedig itt még ismerős volt a terep…

Szóval hajnal 5-kor iszonyat másnaposan a nappaliban a földön ébredek. Az első dolog, amit realizálok, hogy késésben vagyunk, a második pedig, hogy megjött a havim. (már láttam is lelki szemeim előtt, hogyan hányom végig sírva a több, mint 10 órás repülő utat) Hurrá utazunk! -A reggeli kapkodás és az esti piálás eredményeképpen, otthon maradt több tucat DVD, amit drága barátaink fáradságos munkával azért állítottak össze, hogy a messzi távolban ne fájjon annyira ékes anyanyelvünk hiánya…i.j.!enivéj

A tervezettnél fél órával később hagytuk el rákospalotai otthonunkat,- amit sajnos nem látunk többé. (hüpp) Azt, ami ezután következett, a mai napig nem hiszem el. Reggel 6-kor dugó a kurva Hungárián. Olyan stresszes lettem, hogy küzdöttem a könnyeimmel!

Le fogjuk késni a repülőt, és természetesen miattam!! A gép nélkülünk is felszáll 7.35-kor. Sosem bocsátom meg magamnak!

 Kész voltam idegileg! Addigra már bedobtam két cataflamot, a görcseimre, de nem ártott volna valami idegnyugtató is. Araszolás, araszolás, araszolás. Végül is 6.55-re értünk ki Ferihegy 2-re. Óriási hajrát nyomtunk, nagyon szarul voltam. Mintha egy zacskó lett volna a fejemre húzva…felről le, vagy lerről fel, vagy mi van’”+!+!%/()Ö???

Becsekkolás, bőrönd benejlonozás, rohanás a kizárólag repülő utasok számára fenntartott területre, és még a 30-as kapu is megvolt! Huhh! Volt még 10 percünk, ami a közelgő szomjhalálom tekintetében remek hír volt! Csikó elrohant a büfébe, én meg álltam - ahogy mifelénk mondják: mint fasz a lakodalomban. Csak álltam, csak álltam, csak álltam, s közben hallgattam a hangosbemondón a nevünket. Mi van? Már éppen le akarták szedni a csomagjainkat a repcsiről, lévén, hogy nincsenek meg az utasok, és a gép szeretne felszállni. Szuper! Ezen a ponton közbe kellett avatkoznom. Szóltam a kapuban álló mackós felépítésű néninek, akinek vókitókija is volt, hogy rosszul tudja, mert mi megvagyunk, csak várjon, amíg idehozom a pasim, akinél a jegyek vannak.

Ez alatt a büfében is zajlottak az események. Homokos szöszi Kristóf a Viváról- aki, köztudottan sokat utazik, a barijával- és népes csapata vinnyogva, vihorászva és heherészve bárgyú vigyorral az arcukon töketlenkedte tele az egyetlen helyszínt, ahol lehetett volna vizet szerezni. Sajnos nem tudták eldönteni, sima, vagy bazsalikomos paradicsomszószt kérjenek a melegszendvicsükre, és az is hosszadalmas volt, amíg az ásványvizéből kiválogatták a bubikat, mert ő csak a három bubis vizet issza meg. Így esett, hogy én magamra maradtam a szomjhalálommal, a pasimmal és a kis híján nélkülünk felszálló repcsivel, ami végül is csak 10 percet késett, miattunk.

München 8:50 leszállás. Túlestem életem első repülő útján, és szomjan sem haltam, mert a helyes kis sztyuárdesz hozott vagy egy egész deci vizet! Istennek legyen hála!

Na, itt már semmi sürgős rohanni valónk nem akadt, hiszen a Bangkoki gép este 18:50-re volt időzítve. Hajrá városnézés! Őszintén szólva egyikünknek sem volt fikarcnyi kedve sem, a kurva nagy csomagjainkkal keresztül- kasul caplatni többszázezer németen, úgyhogy beültünk sörözni. Gondoltuk iszunk valami különlegeset, elvégre ez egy különleges nap! Speckó müncheni sört kértünk. A színe olyan volt, mintha felöntötték volna egy cent tejjel, az íze meg valami cukorkára emlékeztetett.  Csikó azt mondta, szerinte fagyi ízű. Végül is nem volt vele gond, csak az első korsóra néztünk furán, a többi simán csúszott. Ezt alább meg is tekinthetitek, egy rövidke videofelvételen. Ültünk, söröztünk, stíröltük az előttünk felvonuló decens német brigádot, meg pisilni jártunk. A wc felderítésénél egy honfitársunk is a segítségünkre volt. Oda mentem az egyik pultos lányhoz, és ékes németséggel megkérdeztem, hogy „Wo finde ich das toilette?” Kiröhögött és közölte, hogy az emeleten, hátul.

Sok sör és sok pisi után eluntuk magunkat és a kialvatlanság is úrrá lett rajtunk. Megkerestük az első parkot és rendes csövesekhez méltón, álomra hajtottuk fejünket, a csomagjainkon. Jó sokat szunyáltunk. Este 6-ra visszahúztuk magunkat a reptérre. Ügyesen megjegyeztük az utat, nem volt gond visszatalálni, és el sem késtünk. Sörözés közben elszívtam az utolsó doboz cigarettámat. Letettem a nagyesküt, hogy amint leszállunk Bangkokban, befejezem a dohányzást, aminek immáron 11 éve a rabja voltam, és aki ismer, tudja, hogy nem kicsit. Ennek fényében a reptéren még kunyeráltam két szál lákisztrájkot, hiszen még csak Európában vagyunk! Majdnem kiköptem a tüdőm, olyan rohadt erős volt! De szükség volt rá, mert az eredetileg tervezett indulás elcsúszott több mint 2 órát- teszem hozzá, most nem miattunk - úgyhogy addig is bagóztam.