E szavak csengenek a fülemben, anyám hangját hallom. Tizenhárom éve békében nyugszik, ám szavainak aktualitása eleven sebként sajog, nyomorúságos, bűntudattól terhes lelkemen. Tegnap délután 3-kor, főbenjáró balekságot követtünk el. Tekintsétek e bejegyzést gyónásnak, mely remélem kevéske enyhülést hoz haragos szívembe. Mea Culpa.

Haladjunk szép sorjában az eseményekkel. A Full Moon partin megismert jó fej magyarok eltöltöttek egy hetet Samuin is. Többször átjöttek hozzánk grillezni, meg dumálgatni. Igen megkedveltük a kis társaságot. Tomi és Zsé tervei között szerepelt, hogy a nyaralás alatt, ők is tartsanak egy kis egyszerű trópusi esküvőt, hitet téve egymásnak olthatatlan szerelmükről. Ezen fölbuzdulva kitaláltuk, hogy akkor csináljunk rólunk is néhány valóban mutatós esküvői fotót, mert mint láthattátok, ennek igencsak híján vagyunk. Visszük a rucikat és hamisítunk néhány ’műtermi’ fotót, a tengerparton. Tegnap délutánra le is zsíroztuk az eseményt. Vállaltuk, hogy beszerezzük a virágokat.

Api kedves becsavarta a hajamat, feltöltötte a kamerát, a fényképezőt és a kis szamszung szerkezetet is, mely többfunkciós volta miatt alkalmas zenék tárolására és lejátszására. Tárgyainkat bepakoltuk abba a barna kézitáskába, amit Jucctól és Nóritól kaptam ajándékba, hogy tudjak mivel forgatni járni. A táska tetejére került a menyasszonyi ruhám, a táska pedig Api lába közé, a robogóra és megindultunk Lamai felé. A virág beszerzést útközben akartuk megoldani.

Az első virágosnál nem volt elegendő orchidea, ezért folytattuk a keresést. A következő virágos bódét a főút mellett jobb oldalt találtuk. Api megállt, leszálltunk és szemügyre vettük a portékát. A robogó egy karnyújtásnyira volt mögöttünk a táskával. És igen! Nem kell túl nagy képzelőerő, hogy kitaláljátok, a következő percben, mire visszafordultunk a táska már nem volt ott. Api elindult egy vélt irányba, hátha még nyakon csípi a rohadékot, de nem járt sikerrel. Hazai pályán könnyen, gyorsan felszívódott az alattomos tolvaj.

Cssss! Ne mondj semmit! Kérlek!! Egy ekkor szarvashibára nincs méltó szavunk. Ha valamelyiktek a balekságról akar szobrot állítani, szívesen modellt állunk. Meg kell állapítsam, hogy lazán élni nem kifejezetten nyereséges dolog. Az a csokor orchidea megközelítőleg fél millió forintunkba került.

Az anyagi veszteség mellett, az eszmei kár szinte felbecsülhetetlen. A kamera és a fényképező Cheeco öröksége volt a testvérétől, és a menyasszonyi ruhám pótolhatatlan. Arra meg sem próbálok emlékezni, hogy a kamerán milyen felvételek voltak, amiket nem töltöttünk föl a gépre.

Nem vagyok egy sírós típus, de elbőgtem magam. Hogy lehetünk ilyen hülyék és felelőtlenek!!! Két hete még figyelmeztetést is kaptunk, és nem tanultunk belőle. Most úgy haragszom magamra, hogy legszívesebben különköltöznék magamtól egy időre. Api is magát hibáztatja és én is magamat, így legalább nem egymásra haragszunk.

Letaglózva értünk oda a srácokhoz. Mély együttérzésükről adtak bizonyságot, de sajnos nem lettünk tőle jobban. A lagzi nagyon jól sikerült, bár ez számunkra csekély vigasz volt. Próbáltuk elengedni magunkat, több-kevesebb sikerrel. Ha lesz lelki erőm, feltöltöm a fotókat, melyek jó időre az utolsó fotók lesznek, amiket láthattok tőlünk. Nagyon sajnálom srácok, és mindenkitől elnézést kérünk. Most nyilvánvalóvá vált, hogy valójában mekkora szardarabok vagyunk.

Persze ezek csak tárgyak, és már csak ezért is roppant bosszantó, hogy ilyen fájdalmasan érint az elvesztésük. Meg van kezünk-lábunk, szeretjük egymást, de most nagyon nehéz értékelni ezeket a fontos mozzanatokat. Mardos a bűntudat. Gyarlók vagyunk.

Igen, ezen is túljutunk majd idővel, igyekszünk nem gondolni a veszteségre, meg arra, hogy az a köcsög kis thai mekkora fogást csinált. Valószínűleg pár 10 ezer batkáért megszabadul tőlük és az árát drogra meg piára fogja költeni, a ruhámat meg berakja a kutyák alá rongynak. Ha van igazság a földön, beledöglik abba a züllött éjszakába!

Undok szócséplést nem akarok látni a kommentek között!! Akinek van két jó szava, hogy együttérzéséről biztosítson, és néhány vigasztaló gesztust tegyen fájdalmunk enyhítésére, azt megköszönjük, de hegyi beszédet ne merészeljen senki a fejünkre olvasni. Elég szar ez így is.

Most beülök egy sötét sarokba sírni, és sajnálni magunkat.

Mea Culpa

Mea Culpa

Mea Culpa

Elmondok 5 miatyánkat is.

Szívem szerint Emil Ciorant olvasnék, de nem hoztunk ilyen depis könyveket, pedig most talán jobban érezném magam. Írjatok valami drámait, hogy ismét felfedezzem az élet szépségét!! A kárörvendők gyújtsanak örömtüzet! Igen. Nagyon rába*tunk.