Ha ügyesen végigolvassátok ezt a bejegyzést, az oldal alján megtaláljátok a linket az utolsó fotósorozatunkhoz. Jó szórakozást kívánunk!

Igazán varázslatos hely ez a Koh Samui. A levegő csak úgy izzik a spiritualitástól. A ráncok kisimulnak, a légzés lelassul, már persze abban az esetben, ha éppen nem azon kell aggódni, hogy szerzünk pénzt a nagyon-nagyon közeli jövőben. Az utolsó fényképezőgéppel felszerelt kalandozásunk alkalmával bejártuk a varázslatok kertjét.

A Khao Pom hegy tetején, 600 méter magasan van elrejtve a medzsik garden. Azért írom fonetikusan,

1.- hogy aki nem tud angolul, az is ki tudja ejteni a nevét

2.- mert méltatlannak érzem a ’dzs’ hanggal szemben, hogy szinte sosem használjuk írásban, pedig az egyetlen 3 betűből álló hangunk, ami nem kettőzött

3.- és mert sokkal viccesebb, mintha azt írnám, hogy magic garden

Amikor először jártam ott, azt hittem, hogy több ezer, de legalább pár száz éve készült. Kissé csalódott voltam, mikor megtudtam, hogy valamikor a 70-es években rittyentette össze egy szerzetes csávó, aki persze az óta, már meghalt, és lehet újjá is született. Egy vízesés köré kis kőkunyhókat és szobrokat épített a többi szerzetes haverjával együtt, és itt tengették meditatív hétköznapjaikat, várva a megvilágosodás szent pillanatát. Buddha tikos kertjének is nevezik.

A titkossága abban áll a mai napig, hogy baromi nehéz megtalálni. A Lamai templomnál kell fölkanyarodni a hegyre és 30-40 fokos szögben haladni fölfelé, egy elképesztően szar úton. A legtöbb kereszteződésben természetesen nem jelölik a haladási irányt, ezért végtelen türelemmel, a bennszülöttektől kell megérdeklődni, hogy merre is az arra. Eltévedni a dzsungelben és megvárni, míg rád esteledik, nem olyan lélekemelő, de kétségkívül erősítő tréning.

Che emlékei szerint tavaly ilyenkor még ingyenes volt, de az óta valamelyik kis haszonleső thai felállított egy bódét, ahol 80 batka ellenében kapsz egy papír fecnit, ami feljogosít a belépésre.

Képzelj el egy helyet, ahol megállt az idő, vagy tán sosem létezett. Földöntúli béke honol itt, ha éppen nem randalíroznak szemetelő, hangoskodó turisták, vagy a vízesésben pancsoló, sikítozó thai leánykák. Az ötödik percben megfeledkezel minden földi nyomorúságról, és megnyílik az univerzum kollektív tudata, bepillantást engedve egy transzcendentális világba. Ha a megvilágosodás helyfüggő lenne, akkor már kézrátétellel gyógyítanék, és levitálni is tudnék, csak sajnos ez nem ilyen egyszerű.

Nehéz innen hazamenni, de tanácsos még naplemente előtt elindulni lefelé, két nyomós okból is. Az egyik, hogy van egy vjúv pojnt – gyengébbek kedvéért: kilátó-, ahonnan olyan naplementét láthatsz, amit egész életedben emlegetni fogsz, a másik, hogy tényleg rohadt ijesztő a dzsungel éjszaka, és még könnyebb eltévedni, mert nem látsz semmit. A közvilágítás fogalma, kevéssé ismeretes ezen a környéken, és ha már egyszer eltévedtél, akkor tuti, hogy esni is fog, oszt aztán imádkozhatsz a bigBuddhához…

De nem is koptatom tovább fölöslegesen a billentyűket, a képek önmagukért beszélnek. Válogattam nektek fotókat az itthonos képekből, részint Petya kedvéért, mert hiányolta, hogy nem látja a házunkat, valamit Zsé és Tomi esküvőjéről. Az előző bejegyzésben már utaltam a történésre. Remek kis móka volt, leszámítva a ’kamerás ellopós’ fekete fellegeket, melyek fejünk fölött tornyosultak eme szent eseményen.

Írásban is sok boldogságot, valamint kacagságos-szerelmetes nászutat kívánunk!

Love!

Freedom!

Happyness!

itt vannak a fényképek:

http://indafoto.hu/thailand/varazskerteseskuvos